Különdíjat nyert Bábolnán a Fliegl Woodking ágvágó

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett nyitotta meg kapuit a 32. AgromashEXPO és AgrárgépShow, kitöltve a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont teljes, 30.000 négyzetméteres területét.

Agromash Expo/ AgrárgépShow 2014

A mezőgazdaság eredményes fejlődésének kulcsfontosságú része, hogy a magyar gazdák jól felszerelt gépekkel, jól képzett munkatársakkal dolgozhassanak, valamint szintén felbecsülhetetlen értékű a gépkatalógus frissítése, hogy a magyar gazdák minél inkább használhassák – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a 32. AGROmashEXPO és AgrárgépShow szerda délelőtti megnyitóján, ahol a magyar mezőgazdaság fejlődésének szükségességét hangsúlyozta.

Az idei év első jelentős nemzetközi agrárshowjára már hónapokkal ezelőtt elkelt minden hely, aminek okát az agrárszektorban dolgozók teljesítményében látják. Bár a mezőgazdászok ritkán mondják azt, hogy a vállalkozásuk jól megy, virágzik, és a mezőgazdaságot is csak ritkán nevezik húzóágazatnak, ám összefogással és gépösszefogással ez a siker megteremthető.





Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ (Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége) elnöke a fiatalok érdeklődésének felkeltését tartja fontosnak, hogy ez a terület számukra is legyen perspektíva, hogy lássák, hogy ebből a szakmából is meg lehet élni. Ezért közreműködésükkel mintegy 800 tanuló érkezett a kiállításra, hogy betekintést nyerjenek az új technológiák kezelésébe. A mezőgazdaság eredményes fejlődését ugyanis jól képzett szakemberekkel és jól felszerelt gépekkel lehet elérni.

Végezetül a 2014-es AGROmashEXPO és az AgrárgépShow hazai és nemzetközi fejlesztések díjazására kiírt Termékverseny Pályázat díjait adták át. A tavalyit jelentősen felülmúló, rekordszámú nevezésből az agrárium jeles hazai intézményei, a gyakorlati élet, az oktatás, valamint a szaksajtó képviselőiből álló zsűri szerint 40 pályázatot találtak elismerésre méltónak, amiből 14 pályázó kapott díjat, a többi pályázó pedig oklevelet.
Hungexpo Zrt.: Jól teljesítettek az agrárkiállítások

Az előzetes adatok szerint több mint negyvenezer látogató kereste fel a hétvégén zárult mezőgazdasági kiállításokat a Hungexpo Budapesti Várközpontban - tájékoztatta a Hungexpo Zrt. hétfőn az MTI-t.
A társaság közleménye szerint az AGROmashEXPO, az AgrárgépShow, a Magyar Kert, valamint a Szőlészet és Pincészet szakkiállításon összesen 270 kiállító 36 ezer négyzetméteren mutatkozott be. Az AGROmashEXPO-AgrárgépShow-on a hazai gépforgalmazók állították ki kínálatukat. A bemutatót hét pavilonban, és mintegy háromezer négyzetméter szabad területen tartották.
A mezőgazdasági gépkiállításon jelentős üzleti forgalom is zajlott, több százmillió forintos értékben keltek el erőgépek, szállítójárművek és különböző, más földművelési eszközök.
Forrás: www.agroinform.hu

Mi is ott voltunk!

Cégünk is részt vett a 32. Agromash Expo/ AgrárgépShow kiállításon. Az „A” pavilonban 270 m2-en mutattuk be termékeinket. Bár kétszer ekkora területen szerettünk volna jelen lenni, sajnos a nagy érdeklődésre való tekintettel csak ekkora kiállító terület jutott.

A legnépszerűbb gépeknek azonban így is jutott hely.
Standunkon megtalálhatók voltak a három oldalra billentő pótkocsik - DK 110; DK 180-; bálaszállító kocsi, egy 6200 l-es tartálykocsi, teknős billentős pótkocsi, letolókocsi mérlegrendszerrel, s a letoló rendszerű szerves trágyaszóró kocsi – ADS – is.A III. fogadócsarnok elé egy 16.000 l-es tartálykocsit is kiállítottunk.
Külön részleget és hangsúlyt fektettünk idén az Agro – Centerre. A látogatók szívesen fogadták újdonságainkat, örömmel vették tudomásul, hogy már Abdán is van lehetőség az alkatrész utánpótlásra, adapterek vásárlására.