Különdíjat nyert Bábolnán a Fliegl Woodking ágvágó

Erős emberek vs. erős ovisok

Az abdai Mézeskalács Óvodában az ősz első hetében sport hetet tartottak a kicsiknek. Az színes feladatokat felvonultató rendezvénysorozatot nagyon élvezték a gyerekek, különböző ügyességi, erőnléti és csapatjátékokban kellett részt venniük, mind egyénileg, mind pedig csoportosan.

Az igazi meglepetés csütörtökön következett, amikor az ország legerősebb embere a többszörös Magyar-, és Európa Bajnok, világcsúcsot is elért Darázs Ádám látogatott el az ovisokhoz.

A kis lurkók először kissé megszeppenve néztek a 195 cm magas „óriásra”, de Ádám közvetlenségének és gyerekszeretetének köszönhetően hamar összebarátkoztak.

Az igazi meglepetés az volt, amikor az ovisokat Ádám felrakta egy Fliegl pótkocsira, majd a pótkocsit összekötötték egy traktorral, s Ádám a komplett szerelvényt ovisokkal együtt elhúzta az óvoda előtti utcán.

A gyerekek abszolút biztonságban voltak, az óvó nénik felügyelete mellett „utaztak” a pótkocsin, s az utcát a helyi polgárőrök biztosították a produkcióhoz.

A szerelvény közel 10 -12 tonna volt. A gyerekek nagyon élvezték a műsort. Még Ádám a feladatra készült, koncentrált, ők néma csöndben ültek, majd amint megmozdult, elindult a Fliegl pótkocsi, hangos sikításba, örömujjongásba kezdtek.

Aztán fordult a kocka. Egyszer csak az óvodások próbáltak Darázs Ádám helyébe lépni, ugyanis egy nagy sereg gyerek próbálta elhúzni a traktort és a Fliegl DK 110 típusú pótkocsit.

Természetesen nem csak Ádám volt erős aznap délelőtt, hanem a csapatnyi óvodás is bizonyított
(s némi kis segítséggel, amiről persze ők semmit sem sejtettek) sikerült nekik is elhúzni a szerelvényt.

Egy igazán eseménydús, remek délelőttöt töltöttünk el az ovisokkal, Darázs Ádámmal, s szívesen mondtunk igent a felkérésnek, hogy pótkocsinkkal részt vegyünk az „ovis Guinnes rekord felállításában”.