Különdíjat nyert Bábolnán a Fliegl Woodking ágvágó

Szakmai nap a FLIEGL-nél

Már hagyományosnak tekinthető szakmai napot tartott a Fliegl cég Németországban az Alpok lábánál Mühldorfban 2017. április 26-27-én. Többedik alkalom ez, amikor április végén a gyár szakmai napon ismerteti kereskedőit, vevőit, látogatóit termékeivel. Az első napon kereskedők voltak a vendégek, és hallgathatták a szakmai tájékoztatókat a fejlesztési elképzelésekről, láthattak újdonságokat, illetve erősödhettek a régen használt technológiák ismételt felelevenítésével új használati szempontok megismerésével.

Kiemelt téma volt a sokadik ASW letolókocsira szerelhető legújabb adapter silóátrakáshoz, amely szintén a letolókocsi azon kedvező tulajdonságát használja ki, hogy jól szabályozható módon, láncok-lécek nélkül juttatja az anyagot a rászerelt adapterhez. Ilyenek a trágyaszóró, gabona átrakócsiga, siló-faapríték átrakók, répa átrakó, vagy a burgonya átrakószalag.

Bemutatkozott a „SKATE” csúszócsoroszlyás trágyalé kijuttató, amely szintén a cég legutóbbi fejlesztései közé tartozik, és ami felkészülést jelent az Európai Unió 2020-tól esedékes kijuttatási rendeletének megfelelő eszköz megteremtésére. Ekkortól a felszínre kilocsolás korlátozva lesz, csak mozgatott talajba lesz szabad trágyalevet kijuttatni, hogy a nitrogén hasznosítása megfelelő legyen, illetve a szaghatás csökkenjen. Ezen kívül szempont lesz a kijuttatott anyag hatóanyagtartalmának mérése és a dokumentálás megoldása. Várhatóan ezek az eszközök a nagyobb kocsik, tartálykocsik irányába mozdítja el az igényeket, amelyekkel a gazdaságos használat és megtérülés érdekében a kis felhasználókkal rendelkező piacokon (egyes nyugat-európai országok) szintén fognak terjedni. És ezeket a munkákat a kis gazdálkodók gépi bérvállalkozókra fogják bízni. Kelet-Európában eddig is a nagyobb eszközök vásárlása volt a jellemző a nagyobb üzemméretek miatt. Az eszközök kihasználása és megtérülése egyre fontosabb szempont a beruházásoknál. Mint ahogy munkavégzéskor a mellékidők csökkentése és a műveletek gyorsabb elvégzése is. A „SKATE”-et nagyon kompakt és egyszerű mechanika, valamint kezelőbarát elektromos vezérlés (akár ISOBUS is) jellemzi, sok tapasztalatot felhasználva a fejlesztés során.

Jól érzékelhető ez a tapasztalat a köldökcsöves kijuttató technológiák iránti érdeklődésen is. Eddig kisüzemeknél gazdaságtalannak tekintették, amin szintén úgy kívánnak túllépni, hogy bérvállalkozókat bíznak meg, akik viszonylag nagy eszközökkel hatékonyan tudnak dolgozni, akár kisebb táblákon is. A közgazdasági szempontok erősödése jól érzékelhető. A Fliegl a köldökcsöves kijuttatás minden elemét megfelelő méretekben tudja biztosítani (lagúnák, kiszállító tartálykocsik, átfejtők, stb...), és továbbra is folyamatosan fejleszt.

Ezen szempontok figyelembe vételénél nagy előnye a Fliegl cégcsoportnak, hogy eddig is jelentős mennyiséget értékesített a nagyobb üzemméretekkel rendelkező országokban, ismeri ezen felhasználók igényeit.

Szintén a gazdaságosság igényére vezethető vissza, hogy a betakarító gépek kiszolgálása bármilyen szántóföldi kultúránál, gabonakombájn, répa-burgonya kombájn, akár silózó, ha jelentős a szállítási távolság, mindinkább hangsúlyos, mert ezen drága gépek megtérülése csak a főművelet minél akadálytalanabb végzésétől várható. Ezért jól érzékelhetően nő az igény a gabonaátrakó kocsik iránt is. Az átrakók használatával nagy előny a menet közbeni átrakás (addig sem áll a kombájn), valamint az, hogy a megfelelően „felgumizott” átrakókocsik kevésbé tömörítik a talajt, mellesleg biztosabban lejutnak. A Fliegl ehhez is széles választékot kínál.

Az átrakás fontosságát igazolta még egy újdonság megmutatása. Letolórendszerű ADS trágyaszórót szórószerkezet nélkül, magasítóval és 400 mm-es átrakó csigával felszerelve, kombájn kiszolgálására alkalmassá tették. Ez a kocsi is nyújtja az ASW letolókocsi átrakó kocsiként használatának előnyeit, nem tartalmaz alsó csigát, és nagy vetőgép feltöltésére kiválóan használható.

Második napon a környező gazdáknak tartottak nyílt napot a gyár területén, ahol 3500 vendég ismerkedett a gyárral és termékeivel. Láthatta a nagy szállítójárműveket is, amelyek a gazdaságos munka hátteréül szolgálnak.

Színfoltja a vendéglátásnak a kiállítási csarnokban álló, a fejlődést szimbolizáló történelmi tabló, ahol hátul kéttengelyes forgózsámolyos három oldalra billentő kocsi állt, középen a mifelénk kimaradt generáció, a támaszsúlyos teknős hátrabillentő pótkocsi, legelején pedig a letolós ASW, mint legújabb generáció, a Fliegl sikerterméke.

Az abdai gyár fontos része a Fliegl csoportnak, jövőre Abdán rendezik a szakmai napot, az abdai gyártás 25. évfordulója ünnepléseként.