Különdíjat nyert Bábolnán a Fliegl Woodking ágvágó

25 éves a Fliegl magyarországi gyára

A Fliegl sikertörténete 1975-ben kezdődött, amikor Josef Fliegl Kastlben megalapította saját gépgyárát. A thüringiai, triptisi üzem 1991-es megnyitásával elkezdődött a Fliegl terjeszkedése, majd két évvel később, 1993. májusában a magyarországi gyár kezdte meg működését az egykori REKARD (Mezőgép) gyártól vásárolt területen ifj. Josef Fliegl irányítása mellett. A német tulajdonos nagy jövőt és egyben kihívást is látott az új gyár létrehozásában nem messze a magyar-osztrák határtól.

A kezdeti létszám 30 fő volt. Az első években gödörfúrók, betonkeverők, takarmánykeverők gyártása folyt, éves szinten mintegy 1500 db különböző, traktorra szerelhető mezőgazdasági adaptert készítettek Abdán.

1994-ben új beruházások kezdődtek. Új üzemcsarnok épült, amely már egy magasabb technológiával ellátott, modern gyártási folyamatot eredményezett. A gyártás fő irányvonala még mindig a gödörfúrók és takarmánykeverők voltak, azonban a termékpaletta bővülni kezdett szippantós tartálykocsik, oldalfalak, részegységek és rugóbakok gyártásával. A németországi Kastl-ban található gyárat már Magyarországról is kiszolgálták félkész-, és késztermékekkel.

Az új csarnok építésével egy időben zajlott egy fedett alapanyag raktár építése is, amely kiváltképp fontos része lett a Fliegl Járműgyárnak, hisz az alapanyagok tárolása és kamionról való leszedése, beraktározása is fedett helyen történt.

1995-ben az új csarnok tovább bővült, helyet kapott benne egy felületkezelő és szemcseszóró részleg is, amely innovációként tovább bővítette a termelés hatékonyságát.

A folyamatos fejlesztéseknek, beruházásoknak köszönhetően a gyártás is egyre modernebb, hatékonyabb lett, s ez az éves bevételeken is látszott. Szinte évről – évre megduplázódott a cég készáru kibocsátása.

1995-től a gyár nemcsak az anyavállalat kiszolgálását végezte, hanem a magyar piac felé is orientálódott, majd 1998 után a szomszédos országok felé is terjeszkedett az értékesítés, s így vált az abdai Fliegl gyár Közép-Kelet-Európa értékesítési központjává. Az előállított termékeknek kb. a 80 %-át exportpiacra készül.

1998-ban a Fliegl bemutatta saját fejlesztését, az azóta ikonikussá vált Fliegl ASW letolókocsit. Nagy térfogata miatt lehetővé teszi több termény elszállítását, ezáltal több fuvart megspórol a felhasználó, így nincs szükség speciális járművekre. Az ASW minden használatkor lehetőséget biztosít a gyors és biztonságos ürítésre, egyenlőtlen terepen is kiválóan alkalmazható. Mivel a billentés elmarad, alacsony épületekben is tökéletes.

1998. A Fliegl bemutatja az első letolókocsiját

2000-ben bemutatták a letolókocsit trágyaszóró adapterrel szerelve.

2003-ban lett kész a szerviz épülete, amely 2004-től a Nemzetközi Közlekedési Hatóság által autorizált vizsgabázisként működik. 2010 óta ISO 9001:2009 szabvány szerint végzi munkáját.

2004 májusában – az EU csatlakozással egy időben – átadásra került a Nemzetközi Kereskedelmi Központ is, ahol a végfelhasználás és kereskedelem magas színvonalú kiszolgálása történik. Szakképzett üzletkötők segítik a vásárlókat, hogy azok a számukra legtökéletesebb pótkocsikat, kiegészítőket, adaptereket választhassák.
A Kereskedelmi Központban egy 120 fős, modern technikával ellátott oktató és konferencia terem is található, ahol folyamatos tréningekkel, szakmai konferenciákkal, megbeszélésekkel találkozhatunk. A 650 m2 –es bemutató teremben az érdeklődők az összes gyártmányt, - legyen az pótkocsi, adapter, kiegészítő alkatrész - megtekinthetik.

A komlói gyáregység 2007 óta a Fliegl gyár részét képezi. Részegységek, adapterek gyártása folyik az anyavállalat számára.

2012-ben került átadásra a 2000 m2-es modern felületkezelő üzem. A csarnokban automata darurendszer található, emellett van itt merítőkád és szárítóberendezés is. A csarnok és a szárító energiaellátása megújuló energiával (faapríték tüzelésű kazán) történik.

Festőüzem átadása

Abdán a legújabb, 2017-es beruházás egy teljesen új, 27 méter magas csarnok építése, amiben a modern technikájú magasraktár kap helyet. A raktárban lézer fogja beszkennelni az eszköz méreteit és súlyát és ennek megfelelően fogja elhelyezni a polcokon. A raktárrendszer próbaüzeme 2018 februárjában indul.

A régi irodaépületben található a gazdasági osztály és a fejlesztőmérnök csapat. Hiszen Abdán nemcsak késztermékek gyártásával találkozhatunk, hanem folyamatos a gyártmányfejlesztés is. A Fliegl mérnökei 3D CAD program segítségével tervezik a legújabb típusokat, emellett folyamatosan fejlesztik a meglévő gyártmányokat.

Havonta átlagosan 120db szállító jármű és további Agro-Center termékek készülnek Abdán.

 Ifj. Josef Fliegl számos további invesztíciót tervez a magyarországi gyárral kapcsolatban. A fejlesztések olyan kiemelt szerepet töltenek be a Fliegl életében, hogy sokszor még az egyéb terveket is felülírják. Példa erre a gyár 25 éves jubileuma, ami ugyan 2018-ban van, az ünneplés mégis 2019 tavaszára tolódik, mivel az új logisztikai központ elkészítésével további korszerűsítések történnek a gyártelepen: megújult helyre kerül a szerviz, az Agro-Center bolt és az értékesítési központ is fejlesztésre kerül, tehát az egész gyár arculata változáson fog átmenni. A tervek megvalósítására az idei év szükséges.